Egyedül sétálok

Az egészet úgy tudnám legjobban leírni, mintha az életem egy hosszú, egyenes utca lenne, amin egyedül sétálok. Néha lassítok, néha sietek, néha tartom a normális tempóm. Sok ismerőssel találkozok út közben, új dolgokat tanulok meg, és hátra hagyom azokat a dolgokat, amikre már nincs szükségem. Elengedek embereket, akik akadályozzák az utamat, még akkor is, ha ez néha fáj. És kapaszkodok azokba, akik segítik. Csakhogy ez az utca nem teljesen egyenes. Időről időre felbukkan egy-egy sötét sikátor, ami mellett rezzenéstelen arccal elsétálok, pedig minden áron oda akarok fordulni. Legalább egy pillanatra, mert minden egyes sikátorban ott van Ő. Utánam szól, néha megfogja a karomat, azonban a szavai lepattannak rólam, és lerázom magamról a kezét. De mindez nem kis önuralmat igényel. Ugyanis semmire sem vágyok jobban, mint arra, hogy odasétáljak Hozzá. Akkor is, ha mélyen legbelül tudom, hogy csak hátráltat az utamban, és újra meg újra össze fogja törni a szívem. – Katona Ferenc

Egyedül sétálok – Katona Ferenc

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s