Valahogy

Valahogy jó lenne pozitív embernek lenni és a gondolkodás módomon változtatni, hogy ne legyek ennyire lehangolt, lehangoló. Jó lenne túl lépni a dolgokon, jó lenne megszabadulni a rossz gondolatoktól. Meg kellene változtatni a világnézetem és mindent, ami most vagyok, a személyiségem nem fejlődhet ilyen irányba tovább. Magamban kell helyre rakni a dolgokat, meg kell változnom! Szeretnék jobb ember lenni, aki a dolgok pozitív oldalát látja meg először, szeretnék helyt állni a munkahelyen, iskolában. Szeretném, ha az emberek látnák, hogy én új erőből neki kezdtem élni az életem és nem dobom el azt újra. Az már szerintem egy jó pont, hogy akarok valamit már csak tennem kell érte és tenni is fogok, teszek azért, hogy jobb legyen az életem és hogy jobb legyen a körülöttem lévőknek. – Szalay Csilla

valahogy - mondasok.wordpress.com

Vekerdy Tamás – Legyél, aki vagy!

Nevelni két alapelv alapján lehetséges. Vagy-vagy. Dönteni kell! Az egyik alapelv: legyél, aki vagy! A másik: legyél, akivé én akarlak tenni! De miért? Hát a gyerek valaki? Nem tabula rasa, üres, beírandó lap, amikor megszületik? (És majd azt írok rá, amit akarok…) Persze, hogy nem! Akárhány ember él is a Földön – most már több mint hétmilliárd –, mindnek más az ujjlenyomata, a rendőrség legnagyobb örömére. (Persze lehetnek olyan pici különbségek, amik miatt kínos tévedések jöhetnek létre.) És egészen más persze mindenkinek a DNS-e! Miért gondoljuk, hogy az a valami, ami megszabja, kialakítja az ujjlenyomat vagy a DNS milyenségét – az a legbelső valami –, nem más mindenkiben? A hívő számára ez a transzcendensből a földre leérkező egyéni lélek, az individuum (a tovább nem osztható), a természettudós számára a természeti program… De ez a mi tárgyunk szempontjából mindegy. Minden ember egyetlen a maga nemében, és úgy tűnik, földi létének értelmét az adja, hogy kibontakoztassa magát. Így hát a mi nevelői feladatunk csak az lehet, hogy segítsünk neki leérkezni, megérkezni, kibontakozni a maga legbensőbb törvényei szerint. Számára ez a legfontosabb – és ez a legfontosabb a társadalom számára is. Az individualista demokráciák erősek – bár folyton válságokkal küzdenek, folyton az ütköző érdekek egyeztetésével vannak elfoglalva, és ezért mindig gyengének mutatkoznak kezdetben a kívülről jött támadásokkal szemben. De a XX. század története arra tanít, hogy ezek a gyengének és ingatagnak látszó individualista demokráciák megnyernek minden nagy meleg és hideg világháborút az annyira magabiztos és kezdetben oly nagy eredményeket elérő centralizált diktatúrákkal szemben. Hol van ma már Hitler, hol van Sztálin? (Persze mindig jönnek az új Hitlerek és Sztálinok és államalakulataik.) Legyél, aki vagy! Nem tudom, ki vagy, az individuum rejtélyes. „Vagyok, mint minden ember: fenség, / Észak-fok, titok, idegenség, / Lidérces, messze fény, / Lidérces, messze fény. // De, jaj, nem tudok így maradni, / Szeretném magam megmutatni, / Hogy látva lássanak, / Hogy látva lássanak.” Adynak ezeket a szavait minden gyerek elmondhatná magáról, ha tudna így fogalmazni. (Ezek a Szeretném, ha szeretnének című kötet mottó versének szavai.)

vekerdy tamas - mondasok

Hogyan kell jól írni?

1. Kerüld az alliterációt: csacska csali az csak.
2. Kerüld a frázisokat: a frázis üres szócséplés.
3. Ne használj jeleket és rövidítéseket stb.
4. Ne felejtsd (soha), hogy a zárójel (még ha nélkülözhetetlennek véled is) megszakítja a mondat fonalát.
5. Vigyázz, nehogy… túlzásba vidd a hármaspontokat.
6. Használj minél kevesebb macskakörmöt: nem „sikkes” dolog.
7. Sohase általánosíts.
8. Az idegen szavak nem segítik a bon ton-t.
9. Bánj fukarul az idézetekkel. Jól mondta Emerson: „Gyűlölöm az idézeteket. Csak azt mondd, amit magadtól tudsz.”
10. A hasonlat olyan, akár a frázis.
11. Kerüld a redundanciát; ne ismételd el kétszer ugyanazt; ismételni felesleges. (Redundancián azt értjük, hogy valaki ok nélkül magyaráz olyasmit, amit az olvasó egyszer már felfogott.”
12. Seggfej, aki csúnya szavakat használ.
13. Fejezd ki magad mindig többé-kevésbé pontosan.
14. Ne alkoss egyszavas mondatot. Kerüld.
15. A túl merész metafora kerülendő: toll a kígyó pikkelyén.
16. Oda, tedd a vesszőt ahova, kell.
17. Tudd, mikor használj pontosvesszőt és mikor kettőspontot: ez persze nem könnyű.
18. Került a képzavart akkor is, ha „hét nyelven beszél”; a rossz hasonlat kisiklik, mint a vöcsök.
19. Minek annyi szónoki kérdés?
20. Légy tömör, igyekezz hosszú – vagy a kevéssé figyelmes olvasót óhatatlanul zavarba ejtő közbeékelések által megszakított – mondatok helyett a lehető legkisebb számú szóval kifejezni, amit gondolsz, nehogy magad is hozzájárulj az információs környezetszennyezéshez, mely (különösen ha a mondandó fölösleges vagy legalábbis nélkülözhető pontosításokkal van megspékelve) minden kétséget kizáróan ennek a média sújtotta kornak az egyik tragédiája.
21. Ne lelkendezz! Takarékoskodj a feliáltójelekkel!
22. Írd helyesen az idegen neveket, mint például azt, hogy Beaudelaire, Roosewelt, Niecse és így tovább.
23. Mindenekelőtt élj a captatio benevolentiae eszközével, hogy megnyerd magadnak az olvasót (bár lehet, hogy ezt sem érted, amilyen hülye vagy).
24. Gondosan ügyej a hejesirásra. (Gondosan ügyelj a helyesírásra.)
25. Mondanom sem kell, milyen bosszantó kifejezőeszköz a preteríció.
26. Ne ismételgesd magad. Legalábbis fölöslegesen ne.
27. Sose használj fejedelmi többest. Bizonyosak vagyunk benne, hogy nem kelt jó hatást.
28. Ne keverd össze az okot az okozattal: félrevezetne, tehát rosszul tennéd.
29. Ne alkoss olyan mondatot, amelyben a konklúzió nem következik logikusan a premisszákból: ha mindenki ezt csinálná, akkor a premisszák következnének a konklúziókból.
30. Ne hódolj az archaizmusoknak, a hapax legomenon-nak és más szokatlan lexémáknak, melyek, bármennyire úgy érzed is, hogy grammatológiai différance nyilatkozik meg bennük, és dekonstrukcióra csábítanak, mindenképp – kivált, ha netán még fenn is akadnának az aggályos szövegmegközelítés rostáján – meghaladják a szöveg címzettjének kognitív kompetenciáit.
31. Ne fecsegj, de kevesebbet se mondj annál, amennyit.
32. A mondat akkor kerek, ha  – – Umberto Eco

Hogyan készüljünk derűsen a halálra?

Egy gondterhelt tanítványom (bizonyos Kritón) azt kérdezte nemrég:
– Mester, miként készülhetünk fel jól a halálra?
Azt feleltem, a halálra csakis egyféleképpen készülhetünk fel, mégpedig úgy, hogy belátjuk: mindenki más hülye.
Kritón elcsodálkozott, mire én a következő magyarázatot adtam. Ide hallgass, mondtam neki, hát hogyan készülj fel úgy a halálra, még ha hívő vagy is, hogy közben arra gondolsz: te meghalsz, de a diszkókban kívánatosnál kívánatosabb lányok és fiúk múlatják szertelen tánccal az idejüket, a fényes elméjű tudósok a mindenség végső titkait feszegetik, a megvesztegethetetlen államférfiak a társadalmat jobbítják, az újságok és a televíziós állomások fontosabbnál fontosabb híreket közölnek, a felelősebbnél felelősebb vállalkozók minden erejükkel azon vannak, hogy a termékeik ne károsítsák a környezetet, s a természetet ismét kristálytisztán csobogó csermelyek, erdős lankák, jótékony ózonréteg óvta tiszta égbolt és lágy esőket permetező puha fellegek alkossák? Elviselhetetlen volna arra gondolnod, hogy ilyen csodálatos dolgok történnek, miközben te búcsút intesz a világnak.
De tételezzük fel, hogy mire elérkezni érzed a búcsú pillanatát, te sziklaszilárd meggyőződéssel vallod, hogy a világ (mind az ötmilliárd lakosával) csupa hülyéből áll, hogy a diszkóban hülyék táncolnak, hülyék a tudósok, akik azt hiszik, megfejtették a mindenség titkait, hülyék a minden bajunkra varázsszert kínáló politikusok, hülyék az újságokat ízetlen, buta pletykákkal megtöltő firkászok, hülyék a bolygónkat tönkretevő öngyilkos gyárosok. Ugye, hogy boldogan, megkönnyebbülten, örömmel hagynád itt ezt a hülyékkel teli világot?
– Mesterem – kérdezte ekkor Kritón –, és mikor kezdjek el így gondolkozni?
Ne túl hamar, feleltem, mert aki húsz- vagy harmincéves korában véli úgy, hogy a többiek mind hülyék, az hülye, és sosem lesz belőle bölcs. Kezdetben igenis képzeljük azt, hogy a többiek jobbak nálunk, és csak lassanként fejlődjünk; negyven felé fogjon el az első kétely, a felülvizsgálatot ötven és hatvan közt kezdjük, és százhoz közeledve hasson át a bizonyosság, de a végső elszámolást még akkor is halogassuk egészen a legutolsó pillanatig, amikor megkapjuk a behívót.
Ahhoz, hogy belássuk: a körülöttünk levők (mind az ötmilliárdan) hülyék, kifinomult és ravasz munkára van szükség. Ész és kitartás kell hozzá. Ne kapkodjunk. Szép lassan, de biztosan jussunk el a derűs meghalásig. De még előző nap is gondoljuk azt, hogy van egyvalaki, akit szeretünk és csodálunk, és aki nem hülye. Érteni kell a módját, hogy csakis a megfelelő pillanatban (egy perccel se előbb) ismerjük fel, hogy ő is hülye, úgy bizony. És csak ekkor halhatunk meg.
Az igazi hozzáértő tehát módszeresen tanulmányozza az egyetemes gondolkodást, fürkészi a divatokat, napi megfigyelés alá veti a tömegkommunikációs eszközöket, a magabiztos művészek kijelentéseit, a gátlástalan politikusok szentenciáit, az apokaliptikus kritikusok szillogizmusait, a karizmatikus hősök aforizmáit, az elméleteket, az indítványokat, a felhívásokat, a képzeteket, a jelenéseket. És akkor, de csakis akkor, legvégül döbbenhet rá, hogy mindenki hülye. Jöhet a halál.
Ezt a megrendítő felfedezést csak a legutolsó pillanatban teheted; egészen addig viszont azzal áltatod magad csökönyösen, hogy valaki csak mond valami értelmeset, hogy ez és ez a könyv csak jobb, mint a többi, hogy az és az a népvezér mégiscsak a közjót akarja. Természetes, emberi, fajunkra nagyon is jellemző, hogy így vonakodunk elismerni: a többi ember kivétel nélkül, mind hülye. Miért éri meg akkor élni? De amikor legvégül rájössz, akkor megérted, miért éri meg (sőt miért nagyszerű dolog) meghalni.
Így szólott ekkor Kritón:
– Mesterem, nem szeretnék elhamarkodottan ítélni, de élek a gyanúperrel, hogy ön hülye.
– Na látod – mondtam neki –, máris jó úton jársz. – Umberto Eco

umberto eco - gondolatok wordpress